2012. január 28., Károly, Karola

Milliárdok járnak vissza a devizahiteleseknek

2012. január 24.

A cikket az interneten találtuk és változtatás nélkül közöljük. Mit lehet ehhez hozzátenni? De jó lenne…

“Százmilliárdokat kell, hogy visszafizessenek a bankok a devizahiteleseknek és a devizahitelekkel rendelkező önkormányzatoknak, egy bírósági ítélet alapján!
Az ítélet még nem jogerős. Az OTP Bank 2012 január 04-én fellebbezett a Békés Megyei Bíróság ítélete ellen, az ügy a Szegedi Ítélőtábla elé kerül.
Minden eddiginél nagyobb szükség van a nyilvánosság erejére, az emberek támogatására. Érdemes továbbolvasni.. »

Százezrek a kormány mellett

2012. január 23.

Több ezren várták a Parlament előtti Kossuth téren a Hősök teréről elindult több százezres tömeg megérkezését. A Parlament főbejárata előtti téren több ezer, főként idősebb ember várta, hogy megérkezzen a még az Andrássy úton haladó menet a Kossuth térre. Többségük nemzeti színű zászlókat tartott a magasba, és narancssárga színű sálat viselt.

Több százezer ember részvételével, a Himnusz eléneklése után indult el a fővárosi Hősök teréről az Országházhoz szombat délután a kormánypárti demonstrációs menet – jelentették a helyszínről. Érdemes továbbolvasni.. »

Az alaptörvényről skót szemmel

2012. január 22.

Jócskán eltér nyugati társaitól Magyarországról alkotott véleményében a Scotland on Sunday nevű skót lap, mely a “hagyományos értékek, a nemzeti öntudat és a szabadságtisztelet ékkövének” tartja a január elsején életbe lépett, sokat kritizált új alaptörvényt.

Bill Jamieson publicista szerint már a szokásos körök – EU, IMF, Hillary Clinton – szemforgatása is jelzi, hogy valaki a világban valami nagyot alkotott. A tartalom pedig bizonyítja a gyanút. “Nyugati nemzet régóta nem hozott létre ilyen feddhetetlen kulturális és szellemi tartalmú és lenyűgöző morális értékű dokumentumot” – vélekedik a cikk szerzője. A “21. század erkölcsi sivatagában” megdöbbentő lelet ez az “ékkő” – nem csoda hát, hogy Brüsszel és Washington el akarja pusztítani. Aki azonban ismeri a magyar történelmet, tudhatja, hogy ez “hiábavaló próbálkozás”. Érdemes továbbolvasni.. »

Városunkba érkezik a paksi atomerőmű tájékoztató kamionja

2012. január 22.
Hogyan működik az atomenergia? Mi lenne, ha nem létezne a Paksi Atomerőmű? Hogyan őrizhetjük meg egészséges környezetünket gyermekeink, unokáink számára úgy, hogy ne kelljen áramhiánnyal küszködnünk, vagy a mainál jóval magasabb villanyszámlát fizetnünk? Ezekre és még további izgalmas kérdésre is választ kaphat, aki meglátogatja a Paksi Atomerőmű interaktív kiállítását.

Érdemes továbbolvasni.. »

Ellenzék vagy Ellenség ?

2012. január 22.

Demokratikus országokban az ellenzék a mérleg nyelvét tölti be. Kritikai észrevételeivel törvénymódosító indítványaival  segíti a demokrácia működését és korlátozza a kormány többség korlátlan hatalmát. Az országot előbbre vivő rendelkezéseket törvényeket támogatja. Magyarországon  az ellenzék nem ezt a szerepet tölti be. Nem az a céljuk ,hogy az országunk és nemzetünk előbbre jusson,ha nem ,hogy politikai hatalmukat visszaszerezzék. Céljaik eléréséhez nem válogatnak az eszközökben .Láttuk a példáját a média tőrvény támadásának  aktív közreműködését Brüsszelben ,ahol nem csak a Népszabadság táblájának  felemelésével tiltakoztak a média törvény ellen, hanem a megvezetett rövidlátó képviselők még a Magyar Nemzet tábláját is magasba emelték. Érdemes továbbolvasni.. »

Itt az idő

2012. január 21.

Álláspont

Sokféle dolgot mondanak mirólunk, magyarokról. Mert hát, bármennyire is tagadják sokan, azért mégiscsak létezik az a láthatatlan néplélek. Amitől ír az ír, francia a francia, zsidó a zsidó, magyar a magyar. S hogy az apróságokra is jusson figyelem: amitől például székely a székely… Érdemes továbbolvasni.. »

A Békemenet útvonala

2012. január 21.

A szervezők néma, békés demonstrációval kívánnak tüntetni a kormányért és Európáért – fogalmazott Bayer Zsolt újságíró. Hozzátette: igent mondanak Európára, de nemet mondanak arra, amit Európa “egyes politikai és sajtókörei művelnek Magyarországgal”. Bayer Zsolt hangsúlyozta, hogy nem kívánnak együtt tüntetni a szélsőjobboldallal, és nem fognak zászlókat sem égetni. Hozzátette: szeretnék eloszlatni azt a tévképzetet, hogy a jelenlegi kormányt senki nem támogatja Magyarországon. Érdemes továbbolvasni.. »

DUNAHARASZTI: JÁTÉKOSSORS. Kovács Márton Angliába távozik

2012. január 20.

Miközben eldőlt, hogy az NB III, Alföld-csoportjának ötödik helyén állomásozó Dunaharaszti MTK január 28-án, szombaton délelőtt 10 órakor a Bozsik-stadionban az NB II, Keleti csoportjában a kiesés ellen menekülő Budapest Honvéd II. ellen játssza le idei első edzőmeccsét, kiderült, Króner Péter csapatát érzékeny veszteség érte.

A tavasszal tudniillik bizonyosan nem lesz a DMTK labdarúgója Kovács Márton. A remek képességekkel megáldott, középső védőként és védekező középpályásként is hasznos teljesítményre képes sportember ugyanis munkahelyi elfoglaltság miatt Londonba, azon belül az angol főváros legnyugatibb kerületébe, Hillingdonba költözik. Mint azt a futballista – akivel nemrégiben hosszabb lélegzetvételű interjút közölt a Foci a köbön – honlapunknak elmondta, hétfőn indul a ködös Albionba, mi több, abbéli reményét is kifejezte, hogy talán tudja folytatni futballistakarrierjét.

Érdemes továbbolvasni.. »

Békemenet Magyarországért

2012. január 19.

„Mi, magyar demokraták, akik hiszünk egy erkölcsös polgári demokráciában, hiszünk a nemzet függetlenségében, hiszünk hazánk jelenében és jövőjében, akik saját akaratunkból választottunk magunknak kormányt, amelytől hazánk felvirágoztatását várjuk, a kommunizmus és posztkommunizmus lélekölő évtizedei után egyre növekvő aggodalommal látjuk, hogy a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő félrevezető és elfogult híradások miképpen erősítenek föl egy olyan közhangulatot, amely méltatlan és igazságtalan színben tünteti fel országunkat, s amely egyre nagyobb károkat okoz hazánk gazdaságának és a magyar embereknek. Magyarország népe egyszer már megismerte a világ ellenszenvének szörnyű következményeit, amikor ugyancsak elfogult híradások következtében védtelenül álltunk a trianoni ítélőszék bírái előtt. Nem akarjuk, hogy ez a szörnyű pillanat megismétlődjék. Azt akarjuk, hogy a világ, benne Európa és az Amerikai Egyesült Államok népei is megértsék, nem óhajtunk mást, csak békében, egyetértésben, a demokrácia keretei között, másokat tisztelve szabadon élni. Mi tudjuk, milyen a diktatúra, mint ahogy azt is tudjuk, mert nem felejtettük el, hogy miképpen kell akár a túlerővel is szembeszállva az igazságért és a szabadságért harcolni, ahogy tettük azt 1956-ban, amikor Európa és Amerika népei együtt éreztek velünk. Ezért örömmel csatlakoztunk a művelt Európához, mert megtanultuk, hogy csakis a megértés, a kölcsönös tisztelet és a népek közötti harmónia ad teljes garanciát a nemzetek közötti békéhez. Érdemes továbbolvasni.. »

Arn Gréta a harmadik fordulóban Serena Williamsszel találkozik

2012. január 19.

Arn Gréta hatalmas küzdelemben, három szettben legyőzte a 17. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkovát, így bejutott a harmadik fordulóba a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében.

A 32 éves magyar játékos az első szettet meglepően könnyedén, mindössze 31 percnyi játék után nyerte meg, ám a világranglistán őt 75 hellyel megelőző szlovák (17.) újítani tudott és hozta a második játszmát.

A mindent eldöntő harmadik szettben Arn 4:2-nél brékhátrányban volt, ám sikerült egyenlítenie, majd pedig fej fej mellett haladt riválisával egészen 9:8-ig. A játszma 18. játékában Cibulkova adogathatott, de sokat hibázott, így a magyar két mérkőzéslabdához jutott, s ugyan az elsőt ellenfele hárította, a másodikat Arn egy gyönyörű rövidítéssel használta ki, s megnyerte a 163 percesre nyúlt találkozót. Érdemes továbbolvasni.. »

Érzelmek iskolája – romantikus filmek a Kúriában

2012. január 19.
A Pont-Neuf szerelmesei
Alex fiatal, párizsi hajléktalan, aki a Pont-Neuf hídon szokta meghúzni magát. Egyik reggel egy fiatal nővel ismerkedik meg a hídon. Michele, a fiatal festőnő attól fél, hogy mindkét szemére megvakul, és nem tudja gyakorolni a hivatását, ezért menekül el rendezett polgári életéből.

 

Egészség karnyújtásnyira

2012. január 19.

 Új lehetőség nyílt a ráckevei termál- és élményfürdőben. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral (OEP) kötött megállapodás értelmében, mostantól OEP beutalóval is igénybe lehet venni a fürdő és gyógyászati szolgáltatásokat.

A gyógyvíz-minősítéssel rendelkező ráckevei fürdőkomplexumban a gyógymasszázson és a csoportos víz alatti gyógytornán túl, tangentoros kezelésen és balneoterápián is részt vehetnek a gyógyulni vágyók. A kezelések jótékony hatásairól tájékozódhatnak a fürdő recepcióján és a weboldalon.(www.aqua-land.hu) Érdemes továbbolvasni.. »

Madáretető-készítés a Laffert-kúriában

2012. január 19.

Kézműves foglalkozásra várják a kisebbeket a Dunaharaszti Laffert-kúriában. Január 21-én, szombaton délután 3 órától a kertek, parkok madarainak készíthetnek madáretetőt. Elkél a segítségek, hiszen a kicsiny szárnyasok a hidegben egyre kevesebb eleséget találnak. A foglalkozás célja, hogy a gyerekeket már időben megtanítsák arra, hogy a környezetünkben élő állatokról az embernek kell gondoskodnia. A madáretetőkön kívül madárcsemegét is készítenek közösen a gyerekek. Érdemes továbbolvasni.. »

Arn Gréta a második fordulóban Melbourne-ben

2012. január 18.

Megnyerte első mérkőzését, így bejutott a legjobb 64 közé Arn Gréta a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 92. helyezett, 32 éves magyar játékos két szettben múlta felül a rangsorban 65., nála 11 esztendővel fiatalabb kanadai Rebecca Marinót.

Következő ellenfele a 17. helyen kiemelt szlovák Dominika Cibulkova lesz.

Női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

Arn-Marino (kanadai) 6:4, 6:2

Irány Darány(i)!

2012. január 17.

Nagyon hálátlan újságírói feladat jó dolgokról írni. Olyan geil, ahogyan Stan mondja a South Parkban, miközben faültetéssel, szélkerék-állítással és napkollektor-építéssel próbálják megakadályozni, hogy a jövőből menekülő emberek visszajöjjenek egy időkapun keresztül, és lenyúlják a munkahelyeket. Ám ha geil, hát geil, itt és most egy kormányt dicsőítő írás következik. Érdemes továbbolvasni.. »

Centenáriumát ünnepli a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

2012. január 16.
2012. január 20-án, a Magyar Kultúra Napján ünnepli fennállásának százéves évfordulóját Dunaharaszti egyik büszkesége, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.

 

Az iskola tanulói és tantestülete rendezvénnyel ünnepli a jeles évfordulót, melyen szívesen látják Dunaharaszti bármely lakóját és minden érdeklődőt. Érdemes továbbolvasni.. »

DUNAHARASZTI: JÁTÉKOSSORS. Nánási Krisztián fél évre kidőlt

2012. január 14.

Huszonhat megszerzett pontjával ötödikként várhatja az NB III, Alföld-csoport tavaszi folytatását a Dunaharaszti MTK. Króner Péternek azonban főhet a feje, ugyanis Nánási Krisztiánra jó ideig nem számíthat a szakvezető.

A korábban a Budapest Honvédban is megforduló rutinos, 29 éves labdarúgó az ősszel hét bajnokin egy gólt sem szerzett, ráadásul gerincsérüléssel bajlódik, így rá aligha számíthat a tavasszal a szakmai stáb. Érdemes továbbolvasni.. »

Elkészült a Csepel-szigeti gerincút I. üteme

2012. január 13.

Elkészült és a mai napon átadták a forgalom számára a Csepel-szigeti gerincút M0 autóút és Lórév közötti szakasz I. ütemét. Az 5,7 km-es új út és a mintegy 1 km hosszan megújuló 5101-es út, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épült, jelentősen egyszerűsíti a Csepel-sziget közlekedését.

A Csepel-szigeti települések forgalmát enyhíti és a szigeten belüli közlekedést egyszerűsíti a megépült Csepel-szigeti gerincút (halásztelki ág nélkül). A gerincút az M0 autóút és Lórév közötti szakaszának I. ütemében épülő szigetszentmiklósi ága. Az 51 101 jelű út és az M0 csomóponti ágak csatlakozásától indul, végigvezet Szigetszentmiklós településen a Kántor utcán majd elér egy körforgalmú csomópontot, amelybe később a halásztelki ág is csatlakozni fog. (A halásztelki ág, a szigetszentmiklósi ággal és a gerincúttal ellentétben külön beruházásként, más ütemezésben valósul meg.) Érdemes továbbolvasni.. »