2010. szeptember 6., Zakariás

2010. július 7. napi archívum

Heti vicc

2010. július 7. szerda

Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba.
Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
-  Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség,
agresszivitás látszik rajta.
-  Miért, miből látszott? – kérdezi az anyuka.
-  Égő csigát rajzolt. – mondja az óvónő. (tovább…)

Cseszi 2010 – a sziget bulija – Szigethalom, rock-halom

2010. július 7. szerda

Lesz itt minden, mi a rocker szem-szájnak ingere: Beatrice, P-Box a halásztelki Kálmán Gyurival megerősítve (Gyuri most a Dinamit „aranytorkúja”) Zorall, Hooligans, Wall Street, Velorex és még sok más banda. A teljes program www.cseszi.hu oldalon nézhető meg.  Ne hagyd ki! Eddig minden Cseszi-buli fergeteges volt, és ez már a HATODIK!

Patikaalapítás

2010. július 7. szerda

A Fidesz szerint négy éve vár az ország arra, hogy végre eltörölhessék az MSZP–SZDSZ-kormány „emberellenes, betegellenes” egészségügyi törvényeit. Ezek sorában az első az úgynevezett patikaliberalizációs törvény, amely ellen annak idején hiába tiltakozott a szakma, a lakosság – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a fideszes Heintz Tamás. (tovább…)

Júliusi trafipaxok

2010. július 7. szerda

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság július havi sebesség-ellenőrzési terve. A megengedett sebességhatárokon belül autózók ne is nézzék meg! Ne felejtsük, a bírságnál sokkal rosszabb a gyorshajtás miatt elszenvedett baleset!

Nap     Időpont                                            Helyszín
1.     07.30-13.0013.00-18.00     Halásztelek Tököl
2.     07.30-13.0013.00-18.30     Szigethalom Szigetszentmiklós
3.     13.00-18.00                         Dunaharaszti 51-es út
4.     13.00-18.30                          Dunaharaszti
5.     07.30-13.0013.00-18.30     Szigethalom Tököl
6.     07.30-13.0013.00-18.30     Dunaharaszti Szigetszentmiklós
7.     07.30-13.0013.00-18.30     Dunaharaszti Szigethalom (tovább…)