2010. szeptember 6., Zakariás

Új kép, új hang! – OTTHONUNKBA JÖN A DUNAVIDÉK REGIONÁLIS TELEVÍZIÓ

dvtv1

 Új televízió műsorát láthatják hamarosan a nézők Szigetszentmiklóson, valamint a mikrotérség településein. A Dunavidék Regionális Televízió heti kétszer két és fél órában közvetíti majd adásait a PR Telecom kábelhálózatán. Mint Surányi József, a televízió producere elmondta, a DVTV kedden és csütörtökön 18-20:30 óra között köszön be a nézők otthonába, ám az sem marad le a műsorról, aki éppen akkor nincs a képernyő előtt, hiszen az adásokat naponta többször megismétlik. A műsorszünetben képújságon olvashatjuk az időszerű önkormányzati közleményeket, a gyakorlatias információkat a közszolgáltatásokról, valamint a kulturális-művészeti programokról.

Bár a televízió elindulását a szigetszentmiklósi önkormányzat támogatása segítette elő, jövő év januártól-márciusig az adások eljutnak Dunaharaszti, Dunavarsány, Szigethalom és Taksony nézőihez is. Ezt követően a nézők tetszésétől, illetve az önkormányzatok támogatásától függ a vételi lehetőségek bővítése.

A DVTV sokszínű tematikával igyekszik vonzóvá tenni műsorait – tudtuk meg Szitnyai Jenő főszerkesztőtől. Az adásokból nem hiányzik majd a híradó, az 50 perces ‘Naprakész’ magazin pedig a közélet legfontosabb eseményeivel, jelenségeivel foglalkozik majd, nyilvánosságot nyújtva az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a közművelődés intézményeinek, valamint a vállalkozóknak és a civil szervezeteknek. A ‘Tér-kép’ magazin a programajánlatokon kívül a térség turizmusát is szeretné a média eszközeivel menedzselni. A ‘Miénk a pálya!’ a szurkolókat, a ‘Hitvilág’ a hívőket szólítja meg, az ‘Etnofórum’ a nemzetiségi és etnikai kisebbségek kulturális önazonosságának erősítését és érdekvédelmét szolgálja majd. A DVTV a térségi kohézió növelésében is szerepet vállal: a ‘Tér-erő’ magazin a kistérségi közös ügyeknek, valamint Pest megye és a Közép-Magyarországi Régió térséget érintő programjainak ad nyilvánosságot, egyben vitafórumot. Az új televízió ezen kívül a ‘Virágzó Magyarország’ sorozatban mutatja be Pest megye városait, s izgalmas erdélyi, osztrák, lengyel, horvát riport- és útfilmekkel is csalogatja remélhetőleg máris kíváncsivá tett nézőit.

Címkék:

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.