2010. szeptember 6., Zakariás

‘Adózás’ címkével ellátott bejegyzések

Schmitt Pál aláírta a csomagot – Adóváltozások augusztus 1-jétől

2010. augusztus 12. csütörtök

Augusztusban megszűnik a jelzálogalapú devizahitelezés az ingatlanokra vonatkozóan, visszamenőlegesen csökken a társasági adó, szeptemberben pedig a közszférában életbe lép a bérplafon, és különadót kell fizetniük a bankoknak – egyebek mellett ezt tartalmazza a Schmitt Pál államfő által aláírt gazdasági és pénzügyi törvénycsomag. (tovább…)

Folyószámla-kivonat és késedelmi pótlék: küldik az értesítőket

2010. július 29. csütörtök

Az Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 2010. július 19-én megkezdte a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Elsőként a gazdálkodói szervezetek, majd ezt követően a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kapják meg az értesítőket. A törvényi előírás értelmében az adóhatóság az elektronikus bevallóknak nem küld sem folyószámla-kivonatot, sem a késedelmi pótlékról értesítőt. (tovább…)

Amit a helyi adókról tudni kell

2010. január 12. kedd

2010-ben jelentős változások lesznek jónéhány helyi adó vonatkozásában, ezekről az alábbiakban részletes összefoglalót olvashatnak:

Felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy az Országgyűlés 2009. június 29-én elfogadta és 2009. július 8-án kihirdetésre került a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításról szóló 2009. évi LXXVII. számú törvény, mely az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényt több ponton módosította. (tovább…)

Így élsz, így fizetsz 2010-ben

2010. január 3. vasárnap

adozas

Szinte teljesen újra kell tanulnunk az adótörvényeket: itt a szuperbruttósított szja és a vagyonadó, a béren kívüli juttatások nagy részét adó alá vonták, a foglalkoztatott után fizetendő járulék összesen öt százalékponttal esett, nőtt a jövedéki adó, a gépjármű- és a társasági adó, megszűnt a szolidaritási adó és egy sor adóalap-korrekciós tényező foglalja össze az Index az év elejétől életbe lépő változásokat. Csökkent a távhőáfa, a lakásvásárlási illeték, változott a KRESZ, drágult a gáz, a benzin, februárban emel árat a BKV, a MÁV és a Volán. (tovább…)